+36 1 329 8029
1138 Budapest, Szekszárdi u. 34.

Megváltozott Munkaképességűek Foglalkoztatója

2007. év tavaszán Egyesületünk átvette a XIII. kerületi Szociális Foglalkoztató személyi állományát és feladatait.

A munkahelyi körülmények javításának érdekében Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata több tízmillió forintos anyagi áldozatvállalásával befejeződött a Szekszárdi utcai telephelyünk teljes felújítása, amely több, mint 340 m2-en biztosítja a megváltozott munkaképességű munkavállalók európai szintű foglalkoztatását.

 

A fent említett telephelye egyesületünk 30-35 főt foglalkoztat és juttat ezáltal jövedelmet biztosító, tartós munkához. Az általunk biztosított munkalehetőség kézzel illetve kézi-gépi szerszámmal végezhető –„jellemzően’’- ülőmunka. Tevékenységünket elsősorban bérmunka formájában végezzük, tehát megrendelőink biztosítják az alap- és segédanyagokat, valamint – ha szükséges - az adott feladat elvégzéséhez elengedhetetlen eszközöket, szerszámokat. Természetesen hosszabb távú együttműködés esetén készek vagyunk ebbe beruházni is.

 

Főbb szolgáltatásaink:

 

  • hajtogatás, ragasztás, Dísztáska összeállítás,
  • borítékolás, címkézés, vonalkódolás
  • csomagolás (papír, fa-, műanyag, fém, termékek, alkatrészek,cd,dvd, stb.)
    • márkamentesítés (textil-, ill. ruhaipari termékek-varrása pl: asztalterítők, konyhai kiegészítők-kötény, fogókesztyű, ülőpárnák, babzsákok, ülőpárnák fotel-változatban.) Lakossági varrás.
    • összeszerelés (fa, fém, műanyag termékek, játékok, toll, stb.)
    • céges ajándékkészletek, reklámáruk, reklámajándékok összeszerelése, csomagolása
    • kézi sorszámozás, borítékolás (kód-készítése etikett formában, fekete - fehér, és színes formátumban).
    • nyomdai utómunkák:
      • Összehordás,(szórólapok, reklám-újságok, összeállítása, csomagolása, válogatása) Plakát, Display összeállítás,
      • hajtogatás, iromány fedéllyukasztás összeállítás
      • Ragasztás (fa játékok, dísz dobozok, reklám táskák,
      • tűzés, vágás
      • fóliázás, dublózás, lyukasztás speciális-fúró géppel. stb.

     

    elektronikai és mechanikai alkatrészek összeszerelése

 A fentieken túl természetesen minden olyan feladatot el tudunk látni, amely kifejezetten manuális munkavégzést igényel.

A foglalkoztató része továbbá varrodánk is, ahol a lakossági varrások (javítás, felhajtás, stb.)mellett,  közületi megrendeléseket is teljesíteni tudunk.

Kollégánk szívesen válaszol kérdéseikre: 

 

   Mátyus Anikó

Foglalkoztató vezető

0630/579-0970